Szegénység, bűnözés, drog, kirekesztettség. Ezzel a négy szóval nagyjából összefoglaltuk, ami a magyar médiából tájékozódó közönségnek eszébe jut a „cigánytelep” szó hallatán. Talán akkor sem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a társadalomnak csak töredéke járt valaha szegregátumban, vagy beszélt itt élő emberrel. Probléma-e ez egyáltalán? Szerintünk igen. Lehet tenni ellene? Szerintünk igen. Megmutatjuk, hogyan.
Bag nagyközség mellett van egy cigánytelep, ami egészen a közelmúltig sok szempontból hasonlított az összes többihez: a nagyjából ötszáz lakója napi szintű megélhetési gondokkal küzd, a munkanélküliség óriási és állandósult, a fiatalok egy része egy idő után az iskola helyett a drogot választja, és kitörési lehetősége pedig senkinek sincs. A változás akkor kezdődött, amikor 2010-ben néhány egyetemista egy jogász vezetésével csinált a helyi gyerekeknek egy nyári tábort. Négy évvel később az általuk alapított egyesület tíz munkavállalóval, több mint hetven (bagi és budapesti) önkéntessel futtat párhuzamosan tizenkét projektet, gyerekeknek és felnőtteknek. Ezek mindegyike a helyiek segítségével tud csak megvalósulni, a mentorálások, házfelújítások, fociedzések, kertépítések és valójában semmi más nem működne, ha a cigánytelep lakói nem döntöttek volna úgy, hogy megragadják a pályázatok adta lehetőségeket, és budapestiekkel összefogva nem fektetnének temérdek időt és energiát abba, hogy a közösségünk épülhessen.
És működik, meg is mutatjuk, mert tanulságos. De hadd írjunk előbb az egész problémáról.
Ma Magyarországon körülbelül háromszázezer ember él cigánytelepeken, szegregátumokban, vagyis olyan környezetben, ahol a rendszeres jövedelemmel rendelkezők aránya nem haladja meg a 40%-ot. Ezeket a helyeket a fenti négy szó mellett még olyasmikkel szoktuk asszociálni (ki-ki válassza ki a neki tetszőt), mint “megélhetési gyerekvállalás”, “cigánybűnözés”, “uzsorakamat”, “teljes kiszolgáltatottság”, és így tovább. Mivel semmilyen statisztika nem utal arra, hogy a szegények száma Magyarországon belátható időn belül csökkenni fog, ezért kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a mélyszegénység, illetve a cigánytelepek problémája még velünk lesz egy darabig. Úgyhogy beszéljünk róla egy kicsit.
A fenti felsorolás egy része valós, önmagában is hosszú cikkeket érdemlő, a szegénységben élőket napi szinten érintő problémákhoz kapcsolódik, míg a másik része általában (de nem minden esetben) a szélsőjobb felől érkező rasszista, kirekesztő retorikának köszönhetően van jelen a mindennapi életünkben. Kijelenthetjük, hogy valamit mindannyian gondolunk a cigánytelepekről. A probléma ott kezdődik, hogy a legtöbb gondolatunk alapját ezt a rendkívül bonyolult kérdést végletekig leegyszerűsítő cikkek, riportok, facebookposztok és egyéb pontatlan/hiteltelen források képzik (tisztelet a kivételnek). Ez egyrészt nyilván természetes, hiszen a legtöbben nem járunk napi rendszerességgel cigánytelepeken, másrészt rendkívül káros: ennek köszönhető, hogy nagyon nehezen tudunk elszakadni a mélyszegényekkel empatizálás/
A legritkább esetben fordul csak elő, hogy a telepek lakói nem mint kiszolgáltatott, passzív, a saját jövőjükre hatással nem bíró állompolgárokként vannak bemutatva, hanem olyan emberekként, akik a mélyszegénységből adódó óriási küzdelmek mellett ugyanúgy ambíciókkal, reményekkel, családi és szerelmi drámákkal teletüzdelt életet élnek. Olyan emberekként, akik pontosan annyira igyekszenek a saját sorsukat a kezükbe venni, mint a kedves olvasó. Az pedig, hogy a mélyszegénységben élők ne bemutatva legyenek, hanem lehetőséget kapjanak arra, hogy magukat mutassák be, jelenleg szinte kizárólag médiatudósok wetdreamjeiben valósul csak meg.
Pedig Magyarországon számos helyen zajlanak olyan programok, amik alapjaiban kezdik ki a cigánytelepekről alkotott képedet: ott van például a Berettyóújfalui kistérségben működő Igazgyöngy Alapítvány, az ózdi Hétes telepen dolgozó Van Helyed, a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét-programja, az Autonómia fejlesztő munkája és még sok más nagyszerű kezdeményezés. Illetve ott vagyunk mi, a Bag Nagyközség melletti cigánytelepen dolgozó BAGázs Közhasznú Egyesület. Amit most olvasol, az a mi sztorink.
És azért mutatjuk meg, mert pont ez az, amit hallanod kéne: történeteket egy apró cigánytelepről, amik zárójelbe tehetik az előítéleteidet, amikből megismerhetsz mélyszegénységben élő és dolgozó önkénteseket, projektkoordinátorokat, mentorokat, fociedzőket. A cikksorozatunkban hónapról hónapra, telepiek és budapestiek fogjuk a személyes tapasztalatainkon keresztül bemutatni ezt a szinte kibogozhatatlan problémahalmazt, a mélyszegénységet. Fogunk beszélni az iskola szerepéről, a közösségi életről, a jövőképekről, a jogon kívüliségről, és legfőképpen ezeknek a problémáknak a lehetséges megoldásairól. Arról fogsz olvasni, hogy hol van vidámság a nyomorban, remény a reménytelenségben, összefogás egy szétszakadt közösségben, emberség egy embertelen élethelyzetben.
Arról, hogy mi van Nálunk, a telepen.
A szerzők a BAGázs Közhasznú Egyesület munkavállalói.
Minden kommentet, visszajelzést örömmel fogadunk. A blog moderációs elveiről itt olvashatsz.